A rigó fütyül, a pillangó száll, a festő fest! Pontosabban: úgy fest a festő, ahogy a madár énekel. Olasz Attila elragadó természetességgel festi, amit érez, ami kikívánkozik belőle, s ami belülről inspirálja. Csodálkozva és ámulattal igyelem kibontakozását, pillangó-létre ébredését! Mit sem törődik dogmákkal, szabályokkal, beidegződésekkel, hagyományokkal és példákkal. Énekel, akár a madár, mert ez a természete! Úgy fest, úgy dolgozza fel élményeit, ahogy azt ifjú és szinte pillanatok alatt kibomló tehetsége pazarlóan és bőkezűen diktálja. Ez a természetes áradás ritka és szerencsés tulajdonság. Nem a van Gogh-i szenvedés és küzdelem, a gyors égés, de a mozarti gáttalan könnyedség, teremtő lendület, az ifjúság csikóvágtája, a baudelaire-i ösztönös cselekvési düh mosolygós változata, tavaszi viharos rügyfakadás.
Az alkotó ember lehet Moholy-Nagyhoz hasonló, szerkesztő konstruktőr, lehet Vasarely, a XX. századi szerkesztő, tervező. Lehet Kassák Lajos, konstruktivista tudatos művész, de lehet Chagall-i lírikus is. Ma minden lehetséges. De a végpont a Jozef Beys-i jégsivatag, ahonnan már nincs tovább, az már a vég, a világvége.
Olasz Attilát néhány éve ismerem, és szeretném megérni és látni, hogy tíz-húsz év múlva mivel kápráztat el bennünket? Mivel, milyen eszközökkel fejezi mi magát, milyen művekkel szegül szembe a harmadik évezred apokalipszisével? Milyen benyomások és élmények hatására alkot? Hiszen napjaink megrázó, sokkoló eseményei kikerülhetetlenek! Válaszolni kell a kérdésekre! Az a játékosság, bátorság és szókimondás, ami az ifjú mestert jellemzi, egyben minősíti is, hiszen az anyaggal megküzdeni, a képet megfesteni, a követ megfaragni: heroikus munka.
Szegeden, a Tisza-híd közelében van egy kicsi, de kiváló üzlet, ahol minden beszerezhető, ami egy mű elkészítéséhez kell. Olasz Attilával ott szoktam találkozni rendszeres időközökben, anélkül, hogy előre megbeszélnénk. Gyorsan fogy az anyag, a vásznak eszik a festéket, és ez az ifjú művész nagy vásznakat fest.
Örömmel és igazi empátiával kísérem figyelemmel a sorsát. Próbálom festészetének logikáját és rendszerét megérteni, az örvénylő színek kavargásából kiszűrni a lényegest, hiszen a pillangó szárnyának színeiben is törvényszerűségek vannak kódolva! A természetben nincs öncél, minden valamiért van és jött létre, és nem véletlen az sem, hogy egy ifjú ember tehetsége kihívásának eleget téve, megáll egy hófehér kifeszített vászon előtt, és mindenről megfeledkezve festeni kezd!