Tokácsli Galéria

Szentes
2016.03.04.

Születés

Olasz Attila szentesi kiállításáról

Egy jó kiállítás mindig önmagáért beszél. A megnyitó ünnepség és az ajánlás emelheti a hangulatot, elvezet a várakozásból egy másfajta lélekállapotba, érzelmileg ráhangol a bemutatkozó művész világára. A megnyitó nem lexikális adatközlés, bizonyos esetben önálló „kisdolgozat”, esszé. Viszont ne feledjük: nem a megnyitó-személy és a teljesítménye a fontos. A személyesség  és a régi kapcsolat viszont döntő.

Olasz Attila festményeihez nem nehéz címeket társítani, annak ellenére, hogy témái összetettek, képeinek javarésze elvont: a tárgyi világ motívumai mozaikszerűen rendeződnek össze a fogalmi rendszerekkel. Persze jelen esetünkben hatványozottan érvényes az esszenciális útbaigazító: akinek van szeme, ne csak nézzen – lásson is!

Nemcsak azért, mert annyira szükséges tájékozódnunk a világ dolgairól, életünk mozgalmas eseményeit áttekintenünk, de a látás ajándékát élveznünk is kell!

Nemcsak az eszét tornáztatja az, aki lát, de mondhatom a szívét is. Tehát a látás adománya hozzásegít a befogadáshoz és utat nyit a megértéshez.

Mindennek alapja a megértés.

Ez a tanulás feltétele, a haladás feltétele és a tudás elsajátításának lehetséges módozata. Nem elég a felületes rápillantás, a megértéshez huzamosabb szemlélődés, elmélyülés, koncentrált figyelem kell. Ez a válogatás a lét derűsebb, közvetlenebb, inkább szerethető oldalát mutatja be , első látásra is. Hiszen az álmok vitorlásai, a hangszerekkel a zenére utalás a virágok szépséges üzenetével párosul. Ugyanakkor föltűnnek az emberarcok és a kedves tájak, helyszínek. Legszebb példák erre a Van Gogh virágai, a Bazsarózsák, a  Gyertyafény, Egy lány arcképe, és a Kikötő csendje című festmények. A csendéletek műtermi tanulmányok szülöttei, példák arra, hogy egy konkrét beállított, hagyományosnak mondott feladatot milyen emelt szinten lehet megoldani.

A festészet a valóság lényegét próbálja tettenérni, azt megfejteni. A valóság mögött rejtőző megfoghatatlant sejteti meg, annak távolba vesző lényegét, kódolt üzeneteit próbálja megfejteni. Inni akar abból a forrásból, amelyből a művészet ered. A jól sikerült mű feltárja a rejtett összefüggéseket. A jó képnek varázsereje van. Ezeken átsüt a tehetség, amely meggyőző erejével közvetít. Nemcsak a pillanatot ragadja meg, hanem az állandót, az örök emberit nemcsak bemutatja, hanem rituálisan felmutatja,  amit szavainkkal sem vagyunk képesek elmondani.

Olasz Attila előbbi eszmefuttatásaim bizonyítója. Az Agancsos csendélet különlegessége átvezet  a felfedezésre váró szellemi egységbe, melynek pregnáns darabja a meghívón szereplő Kéregvizsgálat. Ugyanígy az Erőtér kiemelendő, majd a viszonylagosan korai Időkapu nyílik meg előttünk. A dolgok méhében Lángnyelvek, Zöld izzás, Sárga tűz lobog. Kívül a világban élet születik. Mindezen előrejelzést a bebábozott állapot jelenti: a finoman ezüstös Téli látomás.

Vissza a földre. Nézelődjünk, válasszunk kedvenceket. A képek hagyják, hogy szeressük őket és megalkotójuk is megtalálja jutalmát. A város neve Szentes, nem hiszem, hogy nevét érdemtelenül kapta. A szent fogalma magasabb szellemi teljesítményt tartalmaz. Számunkra ez az egyik elérendő cél a fejlődés útján.

Ezek a képek is egy valóban magasabb   életérzést serkentenek, a figyelmes látogatók tapasztalhatják.

Átadom Önöknek Olasz Attila kiállítását.

Pataki Ferenc Prima-díjas festőművész