Tisztelt Művész Úr!
Tisztelt Jelenlévők!
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ismét körünkben köszönthetjük Olasz Attila festőművészt itt Hódmezővásárhelyen, ahol immár a harmadik egyéni kiállítása van.
Az egyéni megmutatkozások mellett csoportos kiállításokon is találkozhatunk vele. Jelenleg két kollektív nemzetközi kiállításon vesz részt Olaszországban: Genovában és Nápolyban. És ma itt, velünk!
Megtisztelő számomra Olasz Attila festőművész felkérése, hogy az ő művészi világába e kiállítás megnyitásaként megosszam Önökkel az impresszióimat!
Az expresszív művészet által determinált festőt főként a dinamikus formaképzés, az univerzális dimenziók, a fény- és árnyék viszonyok, színkavalkád, s az örökös változás jellemzi, ami a képein is tükröződik.
Erről ars poeticájában így vall: „A belső lelki történések, a lélek viharzása, majd lecsillapodása gyakran asszociálhatóak a képeimen fellelhető foltokkal.
Az alak megjelenítésének kulcsszerepe van bizonyos kortól független emberi tartalmak kifejezésében.”
Engedjék meg, hogy először a 2001-ben született Szikra-háló című alkotásáról szóljak, mely ugyan nincs itt kiállítva, de a látványa megérintett. Egy impresszionista képre emlékeztető kellemes színkavalkád – egy pillanatnyi örömérzés – fogad bennünket, mely csak színében emlékeztet, hiszen a dinamikája, egymásba kapcsolódó, szétváló formái, fölértékelik a színek s mögöttes tartalom jelentését. A tiszta és lírai színek a dinamikus formavilágával a megújulást sugallják.
18 év telt el ezen alkotás időszakától, ám az idő múlásával is megtaláljuk a művész munkáiban az uralkodó kék, vörös, sárga, zöld tónusait, melyek – ha rátekintünk az itt látható művekre, már sokkal keményebb, expresszív érzéseket hoznak felszínre, ami a kéknek a szürkés-kékbe, vörösnek a lilás-vörösbe, a zöldnek a cinóberzöldbe hajló árnyalatai határoznak meg.
Amíg a Szikra-háló – nézetemben – a várt megújulást vetíti előre a színek kellemes színvilágának és dinamikájának köszönhetően, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a művészet elsősorban gyönyörködtet. Rádöbbenünk azonban, hogy e permanens folyamatban a szépérzékünkön, lelkivilágunkon kívül az agyunkra is kíván hatni.
Minden korban kimutathatók az adott kortárs művészek között azok, akiknek alkotásai felkavarták a társadalmat, s az akkori tradicionális művészethez képest újat hoztak létre. Ez ma is így van.
Olasz Attila jelen kiállítása jó példa arra, hogy a művészet feladatának napjainkbeli értelmezésében közelebb kerüljünk a képzelet felszabadításához, a szabad asszociációk, a tudatalatti képek megjelenítéséhez, a titkok megsejtetéséhez, az életszeretet kifejezéséhez.
Műveiről expresszívek, olykor már szürreálisak, ám nincsenek túlbonyolítva. Ettől még izgalmasabbak.
A letisztult formáknak és határozott színeknek köszönhetően kendőzetlenül adják az igazságosság üzenetét, a lélek állapotát.
Számomra a legfelkavaróbb üzenetet jeleníti meg Az agancsos csendélet (2015), amely a finom érzelmeket pengető kategóriát sejteti, ugyanakkor az állat bőre alatti véres húson, a kiterített terítéken nyugvó agancstál, gyümölcs, mint a gyűjtögető és vadászó emberek létalapját jelentő manna, ami mára sokszor hobbi szinten űzendő élvhajhászás, barbár öldöklést idézi meg.
Ha a műveket jobban szemügyre vesszük, azt tapasztaljuk, hogy a művész – általa a néző – az analizáló módszernek köszönhetően szinte belelát a testbe, az erekkel és idegekkel átszőtt szerveink működésébe. A testünk is a művészet részévé válik.
A szem metamorfózisa (2012) akár egy orvosi lap illusztrációja is lehetne, de nem az! A koponyában elhelyezkedő szemgolyó és környezetének szinte kórboncnoki képére asszociál, fölfedve a szövetek, az érhálózat világát. A sötét terekkel határolt mezők központjában helyezkedik el a szem, mely a látás metamorfózisán át, a vaksághoz vezető átalakulást jelenítheti meg.
Az Örökmozgó (2012) c. alkotása általam vélt fikciója az emberi test egyik legmeghittebb találkozására asszociál, a méhen belüli fejlődésre, mely által egy titok részesei lehetünk a művészi kifejezésnek köszönhetően. Természetesen ez csak az általam felvetett alternatíva.Hangsúlyoznám az ellentétek és a színek szerepét, melyekkel erőteljes, hatalmas tömegeket jelenít meg az alkotó, mégis lágy és kiegyensúlyozott formavilág tárul elénk. Ilyen az Ősfal c. (2017) alkotása, ahol a hideg, ezüstös kék, szürkés-fehér és az ellentétes sárgás-vöröses folt, akár a lávafolyam, egy kitárt hatalmas száj – akár Jónás előtt a Cethal – nyilvánul meg, mely a lágyan fodrozódó vízből kiemelkedvén kész arra, hogy magával ragadja a világot újjászületésének küszöbén…
Benák Katalin szerkesztő
