Téli árnyak – Róma terei
A sötét teremben ragyogó fehér testek. Tükrökben látjuk magunkat viszont, mellettünk héroszok, Istenek, Istennők, ismerősök és ismeretlenek. Teremről teremre haladva a szembesülünk az antikvitás máig ható megrendítő szépségeszményével. A Canova kiállítás patinás tónusú nagyméretű rajzain és vonalain örök problémák kerülnek elém. Perszeusz Medúza levágott fejét tartja, árnyéka rácsúszik a sötét falra. Szinte hozzám ér, magába szív. A mitológia a művészet által kortárs jelenné válva teszi fel újra és újra a legfontosabb kérdéseket!
Búcsúzóul felnézek a görög Istenre emlékeztető alakra. Erőt és kiegyensúlyozottságot sugall.
Felmegyek a hatalmas lépcsősoron. Ragyogóan világít a templom. Az éjszakai városkép, a lüktető forgatag együttesének emlékével indulok vissza.
A híd kőelemei között élet sarjad. A túlparton szürkés tónusú barokk kupola. A folyó ezüstösen zölden csillog. A vízre mitikus idők árnya vetül. Küzdelmek és vágyak oldódnak a hullámzásba.
Szűk utcákon haladok és a falak réseiben felfedezem a régiek üzenetét.
Olasz Attila