Startvonalon
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán frissen diplomázott szegedi fiatalemberről aligha gondolná bárki, aki nem ismeri, hogy festő. Nincs ennek semmi külső látható jegye rajta. Viselkedésében extravaganciának, fiatalos lázadásnak, akár a pályával járó helykövetelésnek se keressük nyomát. Külleméhez inkább zenei pálya, netán költői munkálkodás illene. Viselkedését pedig kifinomult tapintat, szerénység, halk szavúság jellemzi. Ám ha szakmai kérdések kerülnek szóba, világos és pontos az okfejtése, véleménye tűpontosságú, tájékozottsága lenyűgöző. Mi, akik ismerjük őt és eddigi munkálkodását, tudjuk róla, hogy a törékeny alkatú festő keze alól jó évtizednyi alkotó periódus alatt energiáktól feszülő monumentális festmények egész sorozata került elő, kiérlelt világlátásról, kétségtelen tehetségről tanúskodó kompozíciók meggyőző sokaságával érdemelt ki figyelmet rá figyelő mesterektől, ítészektől.
Pályakezdő, meg nem is. Mondhatnánk úgy is, hogy a startvonalon áll, miként a mesterség csínját-bínját elsajátított ifjú képzőművészekről mondani szokás, az önálló megméretés élethosszig tartó pályakezdetén. Ám a verseny izgalmának, a megméretés stresszének jeleit se találni rajta, ellenkezőleg: egy magabiztos, célját, útját, múltját és jövőjét is bizton kezében tudó, belső programjára figyelő alkotót kell látnunk benne. Köröttünk néhány képe látható most, a könyvtár tereihez, hangulatához igazodóan kisméretű, cizellált színvilágú, inkább meditációra késztető kompozícióit tárja közönsége elé, mit sem törődve azzal, hogy festői tudásának sokkal ütősebb, látványosabb példáit is felsorakoztathatná, ha akarná.
Megtehetné, mert akad bőven megmutatni való újszegedi műtermében, köztük jó néhány paraván méretű kompozíció, százával pasztellek, rajzok, nem is akármilyenek, s még számoljuk hozzá a kisebb és közepes méretű olajképeket, képzelete, fantáziája lenyomatait. Ha úgy adódna, akkor az egész könyvtárat megtölthetnék művei. No nem az összes, csupán a válogatás! Ugyanis egy nagyon termékeny festővel van dolgunk, s rögtön hozzáteszem: ehhez a szorgalomhoz tizenéves kora óta nyilvánvaló tehetség, különös festői érzékenység is társul, s ami igazán rendhagyó: akár ciklusokba rendezhető, meggyőző festői előrehaladásról tanúskodó önálló kiállítás-sorozat is.
Ezzel az imponálóan tartalmas festői kibontakozást magáénak tudó pályakezdettel nem is nagyon tud mit kezdeni a szegedi szakmai környezet, ahol zajos egyveleggé olvad össze a talmi értékeket hajszoló felszínen maradás, a vidékiséget ma is jellemző, tehetségeket csipkedő, középszerűségbe süppesztő irigység és gáncsoskodás. Olasz Attila festői kibontakozása ugyanis egyrészt az adottságainak, tehetségének megfelelő pályán haladt, ami nem lenne szokatlan, másrészt olyan családi környezetbe született bele, ahol értő és megértő segítséget kapott. Harmadrészt korán kibontakozó festői működése történéseit a szellemi életben közismert folyóirat-szerkesztő atya holdudvarában felkaroló és befogadó szellemi közegbe juthatott, ami – valljuk be férfiasan – igencsak rendhagyó.
Mindezek folyományaként alig egy évtized alatt olyan festői, kiállítói múlt, eseménysorozat áll már mögötte, amit – gyanítom – életművet összegző idősebb pályatársai titkon elirigyelnek tőle. A hazai képzőművészeti, irodalmi és szellemi élet nagy tekintélyei: Kass János, Juhász Ferenc, Nagy Gáspár, Sándor Iván, Simai Mihály és mások, egyetemi mestere, Tolvaly Ernő, szegedi mentora Pataki Ferenc, festészetének avatott elemzője Szuromi Pál, álltak mellé, nyitották kiállításait, hitelesítették érzékeny, szellemi és szakmai értékekben bővelkedő festői munkálkodását.
Itt Szegeden legfőképpen Pataki Ferenc érdeme, hogy idejében bíztatást, értő véleményt kaphatott, irodalomtörténész apja, szeretetben, megértésben élő családi környezete révén pedig szabad, de felelős szárnybontogatásra nyílt módja. Olasz Attila a megelőlegezett szakmai bíztatást tehetségét hitelesítő önálló bemutatkozásokkal, imponálóan tartalmas kiállítássorozattal hitelesítette. Ezek közül válogatva, a címadásokat felidézve, körképet kaphatunk arról, hogyan és milyen metszetek mentén formál véleményt az őt körülvevő világról, s milyen szellemi ívek mentén formálja festői világát : Fényözön címmelbemutatkozás az egykori Juhász Gyula Művelődési központban, Mester és tanítvány– Pataki Ferenccel közös tárlata a szegedi Start Galériában, Áttűnések, térlátomások (Ifjúsági Ház, Békéscsaba), Képzelet, felfedezés, (Stefánia Galéria, Szeged), Sebzett terek (FISE Galéria, Budapest), Titkok, sejtelmek (Városházi Galéria, Orosháza), Időkapu (Juhász Gyula Művelődési Központ, Szeged), Kozmikus érintés (Városi Könyvtár, Gyula), Pillanatmetszet (Újlipótvárosi Klub-Galéria, Budapest), Töredékvonzás (Bálint Ház, Budapest), Test-tájak, alakzatok (Kass Galéria, Szeged), Élet-háló (Városi Képtár, Orosháza), Elmozdulások (Olasz Kulturális Központ, Szeged). Ebből a felsorolásból kitűnik, hogy ifjú barátunk koncepciózus festő, tudatosan építkező, szellemi orientációkból töltekező alkotó. Akár szabadvers tördelt sorai is lehetnének az imént felsorolt kiállítás címek. Képeinek címadásai is inkább inspiráló lábjegyzetek, mintsem pontos leképezései a kompozíciók témáinak.
Már pályája küszöbén átlépett a természeti, környezeti inspirációk formahű követésén, a külső képek helyett a belső tájak érdekelték. Nem a létezés részletei kötik le, nem a természet kínálta határtalan szín és formavilág számára az igazi szakmai kihívás, hanem a mindezeket mozgásban, létezésben tartó atmoszferikus mélységek, a kozmikus összefüggések. Mindenek fölött a fényt, a színt, formát éltető közeget ejti csapdába festészetével. Az illúziók világa, a létezés csak vizuális példázatokkal megjeleníthető jelenségei izgatják. Míg korábban a kozmikussá kitágított térbeliség volt alkotói kutakodásának közege, amelynek szövedékes világában a mindenen átderengő világosság volt, az egyesítő közeg, addigra az utóbbi időben a szerkezetesség, az ősformákba rendeződés, a szigorúbb, kontrasztosabb előadás uralkodott el képein.
Ilyen gazdag festői fundamentummal háta mögött a persze megteheti, hogy ezúttal csupán a lírai alkatát képviselő kisebb képeiből válogatott, az intimebb, cizelláltabb színvilágú festői gesztusokkal megformált belső inspirációkat hozta el erre a kamarakiállításra. Ezeket a képeket leginkább zenei illusztrációkkal lehetne jellemezni és nem szavakkal. Vagy akár verssorok, szonettek illenének hozzájuk. Aligha járunk jó nyomon, ha tárgyat, témát, valóságból vett motívumokat keresnénk fogódzónak képeit szemlélve. Ezek a színeikben remekül elmélyített, kifinomított kompozíciók ugyanis jobbára a valóságot tudatunkban ébren tartó mentalitás és az illúziók határán kalandozó képzeletvilág határán derengenek fel előttünk. Remekül mutatják ezek a képek, hogy Olasz Attila milyen rafináltan kifinomult eszközök birtokában bánik a színekkel és a konkrétabb formákba csak ritkán rendeződő formákkal. Ebben a talányos közegben mintha emberarcú történések adnának értelmes szcenáriót a képeken kavargó hideg és meleg színeknek, a haragos zöldeknek, éteri kékeknek, tompán izzó vöröseknek, harsányan villanó sárgáknak, fátyolos fehéreknek.
Pályán most itt tart Olasz Attila, a neheze csak most következik. Immár megpakolva tarisznyája mindazzal az egzakt tudással, amit tanulmányai alatt fölszedhetett. Minden kiállítás a szembenézést, a tanulságok megfogalmazását kínálja az alkotónak önmagával éppúgy, mint műveinek befogadó közönségével. A Somogyi-könyvtár azt hiszem méltó helye ennek az intellektuális kalandot, töltekezést kínáló kamarakiállításnak. Bízhatunk joggal abban, hogy Olasz Attila további festői kibontakozása igazolása lesz annak, amiben már eddig is sokan meggyőződtünk: kivételes tehetségű alkotó egyéniség bontakozik ki előttünk Szegeden. Legyünk büszkék rá!
dr. Tóth Attila művészeti író
