A látszat és a lényeg
Mestere, Pataki Ferenc az illúziók láttatójaként jellemzi a fiatal alkotót. Olasz Attila lebilincselően örvénylő, sajátságos világegészt felmutató képeinek láttán azonban méltán vetődik fel a kérdés: vajon a képeken ábrázolt formák vagy a mindennapok tapasztalatában megjelenő valóság-e az illuzórikusabb. Olasz Attila a látszatok mögé hatol, hogy felmutassa: a jelenségek kontúrjai és felületei mögött jelenség- és jelentésrétegek egész sokasága húzódik meg és várja a megmutatkozást. Mindennapi dolgaink illékonysága és viszonylagossága Olasz Attila képi tereiben a változandóság és a kiismerhetetlenség dinamikájának adja át a helyét. Munkáit a formák zártsága és a létezők határolatlansága drámai feszültséggel telíti: az elénk táruló világ egyszerre rejt káprázatos kihívásokat és a bizonytalanság kísértéseit. Olasz Attila piktúrája amolyan jelenségboncolás, érzékelés-anatómia: professzori mód pedáns metszetein imaginárius létstruktúrák tárulnak elénk egyfajta csalóka empirizmus képében. Hisz – miközben kifejezőeszközei az aprólékosságig pontosak, részletezők – a művész újra meg újra a létezők napvilágra korábban sohasem került konstellációit rögzíti tábláin illetve tárgyaiban. Mintha a kép síkja a tér és az idő pillanatnyi együttállását volna hivatott rögzíteni, kiemelni a pillanatok elmúló folyamatából: emlékek, tér- és időtudat, képzelet és valóság, álom és víziók, realitás és relativitás izgalmas játéka mutatja föl létérzékelésünk anyagi és szellemi dimenzióinak egymásba játszását.
Világ/képek
– Olasz Attila képei alá –
A világ – nincs rá jobb meghatározás –
találkozás. Tudat s a puszta dolgok
csalóka randevúja. Flört.
Kutathat agyvelőd: kietlen űrt
talál csak túl e viszonylat határán.
A külső dolgok láttán
is önmagát szemléli:
míg őket nézi, önmagába száll.
Hisz mind a dolgok, mint afféle vászon,
hogy rájuk önnön árnyékát vetítse ki
bizonytalanul, és éppen ezáltal:
árnyakkal és kontúrok káoszával
világot magyarázzon.
A lét, akár az elme, önmagát
szemlélő entitás. Képlékeny,
mégis semmi más a tárgya nem lehet.
Nagy puhatolózás, vak képzelet-
játszma, amellyel árva lényünk
fogódzót bűvöl magamagának
a tudattalan nagy ősóceánján.
Való és nemlét érzékeny határán
világot babonáz. Nincs kiútja más.
Marton Árpád író
