Marton Árpád: A látszat és a lényeg

 Mestere, Pataki Ferenc az illúziók láttatójaként jellemzi a fiatal alkotót. Olasz Attila lebilincselően örvénylő, sajátságos világegészt felmutató képeinek láttán azonban méltán vetődik fel a kérdés: vajon a képeken ábrázolt formák vagy a mindennapok tapasztalatában megjelenő valóság-e az illuzórikusabb. Olasz Attila a látszatok mögé hatol, hogy felmutassa: a jelenségek kontúrjai és felületei mögött jelenség- és jelentésrétegek egész sokasága húzódik meg és várja a megmutatkozást. Mindennapi dolgaink illékonysága és viszonylagossága Olasz Attila képi tereiben a változandóság és a kiismerhetetlenség dinamikájának adja át a helyét. Munkáit a formák zártsága és a létezők határolatlansága drámai feszültséggel telíti: az elénk táruló világ egyszerre rejt káprázatos kihívásokat és a bizonytalanság kísértéseit. Olasz Attila piktúrája amolyan jelenségboncolás, érzékelés-anatómia: professzori mód pedáns metszetein imaginárius létstruktúrák tárulnak elénk egyfajta csalóka empirizmus képében. Hisz – miközben kifejezőeszközei az aprólékosságig pontosak, részletezők - a művész újra meg újra a létezők napvilágra korábban sohasem került konstellációit rögzíti tábláin illetve tárgyaiban. Mintha a kép síkja a tér és az idő pillanatnyi együttállását volna hivatott rögzíteni, kiemelni a pillanatok elmúló folyamatából: emlékek, tér- és időtudat, képzelet és valóság, álom és víziók, realitás és relativitás izgalmas játéka mutatja föl létérzékelésünk anyagi és szellemi dimenzióinak egymásba játszását.

 

Világ/képek

- Olasz Attila képei alá –

 

A világ – nincs rá jobb meghatározás –

találkozás. Tudat s a puszta dolgok

csalóka randevúja. Flört.

Kutathat agyvelőd: kietlen űrt

talál csak túl e viszonylat határán.

A külső dolgok láttán

is önmagát szemléli:

míg őket nézi, önmagába száll.

Hisz mind a dolgok, mint afféle vászon,

hogy rájuk önnön árnyékát vetítse ki

bizonytalanul, és éppen ezáltal:

árnyakkal és kontúrok káoszával

világot magyarázzon.

A lét, akár az elme, önmagát

szemlélő entitás. Képlékeny,

mégis semmi más a tárgya nem lehet.

Nagy puhatolózás, vak képzelet-

játszma, amellyel árva lényünk

fogódzót bűvöl magamagának

a tudattalan nagy ősóceánján.

Való és nemlét érzékeny határán

világot babonáz. Nincs kiútja más.

 /Elhangzott 2017. szeptember 2-án a Dinamikus lenyomatok című kiállítás megnyitásakor  a szeged-szőregi Tömörkény István Művelődési Házban. /