Juhász Ferenc: Lángmadár

Olasz Attila kiállítása elé

 

Mítoszokban, teremtés-történetekben, ősi mondákban, mitikus regékben, az emberi világ legősibb népmeséiben lehet, vagy van a Lángmadár. Színesebb, mint a paradicsommadár, mint a Galápagos-szigetek legszebb ősmadara, a dzsungelek, zöld növényköd-erdők papagáj-óriásai. A színes Csoda vagy Rejtelem. De Lángmadár az angyal is. Az Isten-küldötte sokszárnyú tébolyult, színes fényalak is. A Küldött, az Üzenet-hozó, a Jézust a kőszikla-barlang sírból, fehérmárvány halottas-ágyáról kihozó, a gőgössel-birkózó, az Isten-madártenyészet ember-arcú fénymadara is. A megváltást-hirdető, a színes gyémántsúly rettenet-mennyiség és reménykürt, szárnyaival, tűzszekér-lábaival és vakító szentséges egyenletével. Ez jutott eszembe a még ma is fiatal Olasz Attila festményeit, összegezve: működését nézve, most már nem először, de talán egy évtizede nézve. Lángmadár! Világkezdet és világfolytatás. Olyan teremtett és a teremtésben a megvalósítással a semmiből, a csöndből kiszólított, születéssé szervezett lény, amely gomolyog, perdül, kanyarodik, ágaskodik, szűkül és tágul, roskad, mereven tenyészik és lét-létezése ellenére növényien virágzik, és minden tolla, a titokfedő szeretet-gomolyag más-más színű, más-más világtűz-ragyogású. Olyan ívekből, hasábokból, pillérekből, ágakból, szeletekből, üregekből, homályköd barlangokból, nyesedékekből, kanyarokból és köd-pontokból, láz-felhőkből összegzett szín-lény és örvény-kavarodás, amelynek színköteg mélyéből most már kimerül, színkéve-kanyaraiból és mocsár-ünnepéből már fölbuggyan egy-egy emberfej, zárt eszmélet-arc, mint a tóláp sárgazöld hínárszörnyeiből egy-egy ragyás, foltos, csíkos szín-hegyes, látcső-szemű békafej. A Szent Szaporodás! Ezek a fejek, ezek az arcok még zártak, mint egy bepólyált, enyves múmia-fej, rácsozottak és rácsvessző nyalábokkal befedettek, már láthatóak, de még ismeretlenek, tompán fénylenek, mint egy messzi éjszakai ködből kivilágító, fehérben is feketén ragyogó bodzavirág-morzsatányér, fekete és titkos merengés. Szita-álarcúak és szitakötőfej dupla heregolyó-látáskristályok. Olasz Attila a világegyetem színtömb-kavargásából lassan közeledik az ember felé. Az emberhez, ami azzal isteni, hogy van. Ami a befejezetlen teremtett világ állandó és örökös titok-történetének legfontosabb tényezője és létezője. Az ember, az emberiség. Ami jó vagy rossz, gonosz vagy elvetemült, árva és szerencsétlen, boldogságra vágyó, vagy azt hiszi, boldog. Ami mi vagyunk.

Kiszolgáltatottan, de mégis magánytalanul. Értelme a Világnak.

                                                                                                            

                                    Juhász Ferenc

                                                                                                                

                                 Kossuth-díjas költő

                                                                                                  

                       Élet és Irodalom 2008. május 9.

 

/Elhangzott Olasz Attila kiállításának megnyitóján a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában 2008. május 9-én. /